Úgy érzem 4 hónap hallgatás is csönd után elérkezett az idő, hogy újra billentyűzetet ragadjak és elmeséljem nektek mi történt velem ezen idő alatt. A poszt elég személyes hangvételű lesz, egy kis betekintést nyerhettek a privát életembe, de azt hiszem ennyivel tartozom nektek.
Elkezdhetnék mentegetőzni, sorolni az indokokat, hogy miért is nem írtam a blogot tovább, de ehelyett inkább elmesélem nektek mi történt. Kezdjük is a legelején márciussal ahol abba maradt a blog. Ekkor vettem részt egy nemzetközi diák konferencián Törökországban, amiről még olvashattatok is. Így vissza tekintve sors szerű volt az az út, mert innentől kezdve minden megváltozott. Tudjátok előtte mindig olyan dologra/társra vágytam, aki/ami egyszerűen csak kérdezés nélkül berobog az életembe, fenekestül felforgat mindent és egy teljesen új világot tár elém (túl sok romantikus film az oka azt hiszem :)). Aztán jött Törökország és megkaptam amire vágytam.... néha pedig az ember nem tud mit kezdeni vele teljesen megrémíti, letaglózza a dolog. A szerelem már csak ilyen... szokták volt mondani. De az valami más volt, nem a csöpögős romantikus filmek féle nagy ájlávjú, hanem amikor tisztán, egyszerűen mindenféle kétség nélkül tudod, hogy Ő az. Amikor úgy ébredsz fel, hogy életed hátralévő minden percét ezzel a csodálatos emberrel szeretnéd tölteni.
Csak sajnos nem minden fenékig tejföl, mint ahogy ez a történet sem, mert köztünk van 1500 km, jó pár ország, az anyanyelveink. Aki volt már távkapcsolatban, annak azt hiszem nem kell bemutatni ezt a helyzetet. Fel emészti az energiánk nagy részét az órákig tartó levelezgetések, skype beszélgetések és az, hogy soha nem fogok tudni hozzá szólni úgy magyarul, hogy azt nem csak érteni, hanem érezni is tudja. A hiány érzése alattomos dolog, az elején nagyon fáj, hogy nincs veled, majd hozzászoksz, ami igazából egy vegetáció. Amikor viszont együtt vagytok akkor megpróbáltok mindent bepótolni amit csak tudtok, de ezt nem lehet. Nem lehet bezsúfolni 2 hónapot 3 hétbe. De a szerelem már csak ilyen, feltétel nélkül elfogad mindent, és küzd a másikért.
Aztán ott volt még nekem az iskola, sokan köztetek tanul felsőoktatásba, így azt hiszem tudjátok mit jelent egy-egy vizsgaidőszak. Én pedig túlvállaltam magam vele. Törökország után beterveztem magamnak még egy nemzetközi hetet, így összességében 1 hónap hiányzásom volt az iskolából, plusz mínusz néhány zh is. És hogy még ez ne legyen elég, ott volt még a nyakamon a középfokú angol nyelvvizsga is, április közepén. De ahogy teltek múltak a hetek, a terhek is egyre kisebbek lettek, mindent sikerült végig csinálnom, a nyelvvizsgát, az iskolát csúszás nélkül, a vizsgaidőszakot (csókoltatlak vállalti pénzügy).
De ott volt még nekem az én kis szerelmes szívem, ami hozzá vagyis inkább Dánia felé húzott. Egyik nap pedig megláttam egy ösztöndíjfelhívást, ami fél évre és Dániába szólt, ugyan nem pont abba a városba, ahol ő él, de vonattal csak 30 perc. Így hát neki álltam a pályázati anyag leadásának, amit ha valaki csinált már tudja, hogy nem kis feladat. Minire zsugorodott gyomorral és remegő kézzel mentem el a meghallgatásra, amint eldöntötték, hogy mehetek vagy sem.
Kiválasztottak. Talán ez volt életem egyik legboldogabb és legszomorúbb napja. Azzal lehetek akit mindennél jobban szeretek, de közben pedig nem láthatom a családomat fél éven keresztül. Itt tartok most, hogy augusztus közepétől, Koldingba költözök, és az IBA-n fogok sales and marketinget tanulni. Hogy jól döntöttem e? Majd elválik!
Így úgy érzem ennek a blognak vége szakad most, az nem ígérem, hogy sose fogok újra beauty témáról írni, de most egy jó ideig nem. Úgy döntöttem, hogy helyette egy fajta személyesebb naplót fogok vezetni, amiben a kinti életemet, az előkészületekről, a kijutásról és az Erasmusról lehet majd olvasni. Így hát megköszönöm nektek az eddigi figyelmeteket, a sok sok szeretetet és remélem majd legalább annyian fogjátok a másik blogot olvasni, mint ahogyan ezt.
Ölel titeket,
Bunny
<3 Sok szerencsét kint!:)