A recept

Először is hadd köszönjem, meg azoknak akik szavazták már :). Csak így tovább, határ a csillagos ég :).
De a mostani bejegyzés a jól beígért, receptről szól. Ez a recept is nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető, csak a hűtés tart sokáig :) Ez a mennyiség szerintem egy 8-10 emberes adag, ha édesszájú a csapat kevesebb :) Maga a sütemény három részből áll: csokis piskóta, meggy zselé és meggykrém. A piskóta része nagyon egyszerű.  Mindenek előtt beállítjük a sütőt 180 fokra ( a piskótát mindig 180 fokon kell sütni). Szóval 6-s szám bűvöletében készül, mert, 6 egész tojást ketté választunk, a sárgájához 3 evőkanál cukrot (személy szerint én nádcukrot használok, csokis dolgokhoz jobban megy) adunk, a fehérjéhez pedig 1 csipet sót ( jobban kihozza az édes ízt és könnyebben hab lesz belőle). Eközben egy harmadik tálba kimérünk 6 evőkanál lisztet és 1 evőkanál kakaóport. Ha ezzel megvagyunk felverjük kemény habbá a fehérjét és hozzá adjuk a maradék 3 evőkanál cukrot. A hab akkor jó ha megfordítjuk és a tálban marad. Majd kibélelünk egy közepes tepsit sütőpapírral és összeállítjuk a tésztát. Sárgájához, aduk egy kis habot és kiélhetjük  minden agreszívitásunk :) Durva mozdulatokkal beletörjük azt a kis habot, ez azért fontos mert így fellazítjuk a sárgáját és a többi fehérje már nem fog összetörni. Felváltva, belekeverjük a habot és a lisztet is. Majd gyorsan a tepsibe simítjuk. Kb 20 perc alatt megsül. A piskótával vigyázni kell, nem szabad nyitogatni a sütőajtaját mert lapos lesz. Tűpróbával ellenőrizzük megsült e. 
Közben, megcsináljuk a kétféle krémet hozzá. Két üveg magozott meggybefőttet, lecsöpögtetjük, levét egy lábosba 15 dkg étkezési keményítővel és 1 liter vízzel sűrű krémé főzzük. Aztán ketté vesszük az egyik felébe visszatesszük a meggyet, a másik felét pedig kihűtjük és 25 dkg margarint keverünk hozzá. Mindkettő krémet ízlés szerint, cukorral, édesítőszerrel, lehet ízesíteni.Aztán jöhet a rétegezés, a tál aljára jön a felkockázott kihűlt piskóta, majd a meggy zselé, csoki és mandula darabok, majd a krém és így tovább. Pihentetjük egy éjszakára a hűtőbe, és ízlés szerinte tejszínhabbal lehet enni :)
Remélem elkészítitek és akik még esetleg nem tették szavazzanak!

Legyetek jók, este jön a FOTD poszt.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops