Szépség házilag - 1. rész

Arra gondoltam, hogy elindítok egy sorozatot, amiben már kipróbált, vagy kipróbálandó házi készítésű kozmetikai termékekről írok.  Sokszor szívesebben használok, olyan dolgokat, amiket én magam csináltam, mert biztos tudom, hogy mit tettem bele. Másrészről pedig, pénztárca kímélő és nem juttatsz a bőrödbe felesleges "vegyszereket". Elsőként a radírok kerülnek a középpontba. Radírozni nagyon is fontos, még azoknak is akiknek száraz a bőrük. Én, hetente egyszer szoktam az arcomat és az egész testemet, télen pedig a számat is. 

  • Testradírok: Két félét szoktam használni, cukor vagy só alapút. A cukrot talán azért szeretem jobban, mert érzékeny bőröm van, de akinek normál, annak a só alapú és kitűnő. Szóval maga a recept nagyon egyszerű, mindkettő ugyanúgy készül. Egy tálba öntünk cukrot/sót ( nádcukrot szoktam használni, de a fehér is nagyon jó) és összekeverjük annyi olívaolajjal, hogy olyan állaga legyen mint a vizes homoknak. Aki szeretne keverhet hozzá fahéjat is, felpezsdíti a vérkeringést,  vagy kakaót, ami táplálja is a bőrt. A radírozást én száraz bőrön szoktam csinálni  és utána lezuhanyzok. Mivel olívát tettünk a keverékbe, a bőrünk nem igényel több hidratálást. Találtam egy másikat, ami azt ígéri, hogy megújítja a bőrt. Ehhez csak 2 dl narancsot és 1 marék barna cukrot kell összekeverni és 1-2 percig a bőrön hagyni, majd ledörzsölni. Akinek van kedve próbálja ezt is ki, és írja meg a tapasztalatát :)
  • Arcradírok Nekem, ami nagyon nagyon bevált, az a natúr joghurt és a barna cukor keveréke. Arctisztítás után szoktam felvinni és körkörös mozdulatokkal és egy kis vízzel leszedni. Nagyon sok arcradírt kipróbáltam már, nagyon drágát és olcsót is de eddig ez a favorit. Majd valami fincsi pakolást szoktam felrakni :)
Forrás: www.bien.hu
  • Ajakradír: Az ajkak radírozása is nagyon fontos, hiszen így eltávolítod az elhált hámsejteket és jöhetnek a szép színes rúzsok :). Mert annál csúnyább nincs, mikor egy rúzsos száj repedezett és kiszáradt. Radírozás után mindig kenjünk be ajakápolóval. Szóval az ajak radír maga egy kis cukor és méz ennyi :). Vagy a másik lehetőség egy nedves puha törölköző:) 
Ti mivel szoktatok radírozni? Valami házi módszer vagy drogériás termék? Írjátok meg a tapasztalatokat véleményeket :) Legyetek jók :)

3 megjegyzés:

  1. Névtelen írta...:

    Ez negatív lesz. De soha ne használjon valaki az ajakradírozáshoz fogkefét. Én lelkesen csináltam mézzel, gyönyörű puha, "egységes" lett a szám. De pár alkalom után a szám körül piros foltok jöttek ki. Nem szépek. Már nem tudom az elnevezését ezeknek, a kis erekhez van köze. De mondta több kozmetikus, hogy ezek már nem fognak elmúlni, max C-vitaminnal halványodnak, de így marad sajnos.
    Sok helyen írják (más fórumokban, cikkekben), hogy tuti módszer a fogkefe. De ne vetemedjetek erre:) Ennél a méz+cukor százszor kíméletesebb.

  1. Bunny írta...:

    Szerintem ez nem negatív, hanem a te véleményed, tapasztalatod. A fogkefével egyetértek nem szabad. Én egyszer próbáltam ki és vérvörös lett és felduzzadt a szám. Nekem a legjobb eddig a nedves törölköző volt.

  1. Névtelen írta...:

    Testradírnak én is cukrot és olajat szoktam használni, de én egy-két kiskanál kávét teszek bele :) Arcradírnak is ezt szoktam használni, de csak akkor ha egyből hajat is mosok, mert egyébként képes vagyok a hajamat is összekenni vele, és jól ragad utána :D Amikor pedig épp nem mosok hajat, de kell már az arcradírozás, akkor szoktam használni drogériásat. Régebben sokáig a DM Balea-s radírját használtam, ilyen fehér tubusban van, jó sok, jó nagy :) csoda nem történt, de azért felfrissítette az arcom. Most a Neutrogena arcradírját használom, nem tudom pontosan a nevét, de az a narancssárga tubusos :D Hát, ahhoz képest, ahogy reklámozzák... csoda ettől sem történt, pedig 2X annyiba kerül mint a DM-es. Én a cukor-kávé kombinációjára szavazok :)
    Azt olvastam egyszer, hogy a tengeri só+olíva olaj is nagyon jó!

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops