Segítsüti 2011

Tudom, hogy ez nem egy gasztroblog, de az a csodálatos összefogás, amit a most már 27 bloggerina tesz évről évre, egy közös célért, szerintem megérdemel legalább egy posztot, nálam is :) Nem tudom, menyire ismeritek ezt aukciót, de én azért elmondom, hogy mit is kell tudni róla :). Szóval, most már sokadik éve rendezik ezt meg, minden évben más-más alapítványt vagy kórházat, de legfőképpen a gyerekeket támogatják, idén a Down egyesületet szemelték ki. Az egyesület, fő célja, hogy az ebben szenvedő gyerekek helyzetét, képességfejlesztését elősegítse. A mozgalom lényege, hogy minden gasztro bloggerina, egy-egy különleges süteménnyel készül, erre az alkalomra, amit internetes aukció formájában egyenként "elárvereznek" A licit háború mától kezdődött (március 30- április 2 23:59)  és a mai nap folyamán sorra kerülnek is fel az édességek ( bár eddig ketten sóssal készültek). Némelyik receptet közzé is  teszik a saját blogjukon, az összes süti szerintem nagyon nagyon guszta, talán egyet kettőt én is elkészítek :). Az eddigi évektől eltérően, külön gondoltak a cégekre is, nekik kis süti csomagokra lehet szintén licitálni, a felajánlott édességekből. Aki pedig úgy gondolja, hogy kevesebb pénzzel, de szeretne hozzájárulni ehhez, az a licitet követő napokban, felkerülő ajándéktárgyakra licitálhat. Az ajándéktárgyakat követően pedig, a finom sütemények receptjeit egy füzetecske formájában 500ft-ért meg lehet vásárolni. 

Szerintem nagyon nagyon szép ez a kezdeményezés, mert ezzel mindenki jól jár :) A bloggerinák, mert segíthetnek és süthetnek, aki megnyeri pedig szintén a segítés örömét és hát persze a nagyon finom süteményt :) Nem szeretnék senki pénztárcájába vájkálni, de aki úgy érzi, hogy szeretne segíteni az tegye meg, bármennyi is legyen az :). Ezen a linken eléritek az aukciót:!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops