Nyári hajápolás, ahogy én csinálom

Tudom tudom...nagyon rég volt poszt, de örömmel jelentem végre vége a vizsgaidőszaknak és meg kell mondjam nem lett rossz, sőt :). Többen kértétek, hogy legyen hajas poszt, szóval arra gondoltam elsőként az ápolást veszem célba.

Így nyáron hajunk fokozott védelemre szorul a klóros víz, uv-napsugárzás és egyéb károsító tényezők miatt.  A hajunk ilyenkor jobban kiszárad, töredezettebbé válik, a festett haj pedig kifakul. Éppen ezért, hogy ezeket elkerüljük, nagyon fontos a rendszeres ápolás, hetente pedig hajpakolás felvitele.  A hajamat általában 3-4 naponta szoktam megmosni, számomra ez lett az ideális. Gyakrabb mosást én feleslegesnek tartom. Rengeteg festett hajra való sampont kipróbáltam már, de mindegyikkel az volt a bajom, hogy bezsírosodott tőle a hajam. De aztán rá akadtam a Garnier samponjára, ami azóta a kedvencem lett :)
Garnier Natural  argán olaj és áfonya
Lehet, hogy most bolondnak fogtok nézni, hogy miért is írok a hajmosás menetéről, de szerintem ez az egyik legfontosabb mozzanata az egész hajápolásnak. A sampont nem szabad közvetlenül a hajra tenni, előtte egy kis tálkába mindig fel kell oldani. Ha ez az oldat kész, nedves fejbőrre fel kell vinni, de nem szabad vakargatni a fejbőrünket, hanem körkörös mozdulatokkal az ujjbegyeink segítségével  kell belemasszírozni. Ha ez meg van nem forró! vizzel leöblítjük, majd egy törölköző segítségével felitatjuk a nedvességet és rátehetjük a hajunkra a balzsamot. A balzsamot én csak a hajvégeimre szoktam tenni, hajtőre soha, mert attól bezsírosodik, majd egy ritka fogú fésű segítségével eloszlatom. 4-5 percet várok és leöblítem. Fontos még, hogy a haj leöblítése kétszer annyi ideig tartson mint, maga a sampon felvitele. Mivel nálunk elég kemény víz van, ezért, jó  minőségű buborék mentes vízzel szoktam befejezni a hajmosást. Törölközőből turbánt csavarok a fejem köré és várok amíg felszívja nnedvességet.  Ez azért fontos, mert így kevesebbet kell majd a hajszárítót használni.


Ezután jöhetnek a különböző ápoló, hajformázó szerek. Ezek nagyon fontosak főleg nyáron, és azoknak akik vasalják, bodorítják a hajukat. Én nyáron egy hajvégápoló olajat is beszoktam vetni, mert ilyenkor úgy vettem észre jobban törik a hajam vége. Az ápoláshoz szorosan hozzá hővédelem is, mert ezeket tényleg nem csak dísznek kenjük a hajunkra. Gondoljatok csak bele, általában 200 fokon szoktuk vasalni a hajunkat, de 200 fok körül szoktuk sütni a csirkét, a pizzát is! Ezzel nem szabad viccelni, ahhoz, hogy ne károsítsuk teljesen a hajunkat ezek a termékek elengedhetetlen. Nyáron pedig, hogy a hajunk színe se fakuljon meg, uv szűrős terméket válasszunk!. Andi blogján olvastam egy TIGI hővédő uv szűrős termékéről, ami tényleg jó, vasaláshoz és göndörítéshez egyaránt! Majd ezután jöhet a formázás.
Gliss Kur expressz hajregenáló olaj

Tigi- S factor Flat Iron spray

Mióta rátaláltam a Tony and Guy hajhabjára mást nem használok. Életemben nem volt ilyen jó tartású és életteli a hajam. A legnagyobb előnye pedig, hogy a feje úgy van kialakítva, hogy célzottan a hajtövekhez tudjuk fújni. Az ára borsos, de nekem lassan 1 éve van meg van, és dm-ben szokott hozzá lenni kupon! Ezután következhet a hajszárítás, amiről szintén írnék pár sort. Régen azt hittem, hogy a hajszárítók között nincs semmilyen különbség, meleg levegőt fújnak amitől megszárad a hajam, és ennyi :) De amióta a Tony and Guy hajszárítóját használom, a hajam fényesebb puhább, hamarabb megszárad és egyenesebb! De azért az is nagyon fontos, hogy soha nem szabad a legmelegebb hőfokon szárítani a hajunkat és a legvégén fújuk át a legalacsonyabb fokozaton, mert ezzel egy védő réteget képezünk! A hajunkat mindig tövig szárítsuk meg, főleg akinek nincs tartása a hajának.
Tony and Guy Boost it Mousse hajhab

Tony&Guy 2000W tourmaline dryer - TG46DE

Ezután következhet a hajvasalás, bodorítás, éppen ki mit szeretne. A vasalásnál nagyon fontos, hogy csont szárazon vasaljátok, és tudom nagy a kísértés, de ne a legnagyobb fokozaton. Mi nem rég szereztünk egy új haj vasalót, amiről eddig nagyon pozitív tapasztalataim vannak, ha szeretnétek, csinálok róla egy külön posztot. Végül, csillogó, villogó hajkoronánkat valamivel fixálni is kell, amihez én általában három terméket szoktam használni, hangulatomtól, vagy attól függően milyen hatást szeretnék elérni. Ez a három termék, a hajlakk, zselé-wax hibrid és a pomádé.  
Wellafley Brilliant Colors hajhabb, Bal szélén: Wella High hair Brrilliant Affair pomádé, jobb szélén: Nivea gel-wax
Egy témát szándékosan kihagytam, azok pedig a hajpakolások mert szerintem megérdemelnek egy külön kis részt. Lehet boltban vásárolni, de a házilag elkészítettek is nagyon jók. Mostanában én a dm-ben kapható kis csomagolású pakolásokat használom, amik eddig nagyon beváltak. De ha nagyobb hidratálásra vágyom, mert nagyon kiszáradt a hajam, a sok klórtól, akkor a loreál méhpempős pakolását szoktam bevetni!
Loreal elséve re-nutrition fluid hajpakolás

Swiss O Par maracuja-normál és sérült hajra, kivi-normál és száraz hajra

Remélem tudtam nektek segíteni, a nyári hajápolás terén, de kiváncsi lennék arra, hogy ti milyen termékeket használtok :). De ha esetleg valamelyik termékről szeretnétek külön tesztet kommenteljetek :).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops