Red as Hell

Fodrásznál jártam ma :) Úgy indult, mint egy átlagos fodrászos nap azzal a csavarral, hogy új fodrászom lett, mert előző kis babát vár. Nagyon kedves, aranyos ő is, imádom :) Mindig is vörös szerettem volna lenni, de az igazat meg vallva, sose volt elég vér a pucámba hozzá :) Na de majd most :) Brigi, a fodrászom, már a mosolyomból tudta, nem vagyok egyszerű eset, változás áll készülőbe! Rá is böktem a nekem tetsző színre, ami egy igazán tüzes szín volt :) Ahhoz, hogy befogja a hajamat, le kellett "koktélozni" a hajam, akinek már volt ilyen, tudja hogy szörnyű látvány :D Legalább arra jó volt, hogy megtudjam a szőke borzalmasan áll :D Majd csak ezután kerülhetett rá a szín. Ez lett az eredmény :) Én már most, imádom! Így mindenkit arra buzdítok, hogy merjen lépni, és ne féljen más lenni :)





11 megjegyzés:

  1. bibsy írta...:

    Egyszer én is voltam vörös, de én ilyen sötét mahagónit választottam, abból lett fekete(sötétbarna) aztán azt le kellett szívni h barna legyen vagyis vörösesbarna.
    Nagyon szép a színe, tuti szeretni fogod!!!

  1. SJudith írta...:

    Eszméletlen szép ez a szín, és nagyon jól áll Neked. Szerintem érdemes volt ilyen "radikálisan" változtatnod a hajad színén-már ha fogalmazhatok így. :D Ez a vörös az, ami természetes, nőies, és amit bármikor el tudnék képzelni magamnak. :)

  1. Nóra írta...:

    nagyon nagyon nagyon jól áll! :)

  1. Thündérke írta...:

    húúú nagyon jól áll !:) Jó döntés volt:)

  1. Sophie írta...:

    Nagyon jól áll! Főleg a szemszíned miatt :)

  1. Eme írta...:

    Hm, lehet hogy jobban jártál volna a hiperpiros/vörös színezőmmel, akkor semmilyen brutális eljárást nem kellett volna a hajaddal végezni, ez úgy befogta az én sötétbarna hajam ahogy a nagykönyvben meg van írva, de láthattad is mennyire hiperszínű lett, és semmi leszivatást és egyéb kellemetlenséget nem élt át a hajam alatta =)))
    Amúgy jó lett! =) És üdv a vörösök csapatában =)

  1. minorin írta...:

    ez iszonyatos. iszonyatosan jól áll:O annyira dögös lettél, hogy hű :)

  1. Zsófi írta...:

    Nagyon jól áll, jól tetted, hogy bevállaltad! Én is ilyen vagyok amúgy, hogy soha sem merem... Na de majd. :)

  1. Évi írta...:

    Csak a többieket tudom ismételni... nagyon jól áll! :)

  1. SophiEl írta...:

    Hűű, nagyon jól áll! :)
    Az én hajam már 4-5 éve ilyen színű, ugyanígy voltam vele, hogy egyszercsak jött az ötlet, h nekem most márpedig vörös kell. Azóta is kitartok mellette. Párszor már gondoltam rá, hogy másmilyen színt szeretnék, de az összes fodrász akihez elmentem szívrohamot kapott h "Ebből világosbarnát?". :D Úgyh maradtam inkább ennél.

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops