Nagy szépítő program szilveszter előtt

Arra gondoltam, a szilveszteri előtti nap írok nektek, egy olyan bejegyzést, ami az én "szépítő" programomat tartalmazza, amit a legtöbb fontosabb esemény/buli előtt meg szoktam csinálni. A legjobb ebben, hogy otthon el tudjátok készíteni és nem kell érte súlyos tízezreket kifizetni. Csupa természetes és a konyhában megtalálható dologgal fogunk dolgozni.  

Fontos!: Ajánlatos ezt a programot a tervezett esemény előtti nap megcsinálni és nem aznap. Ennek azért van jelentősége, mert a bőrradírozás bőrpírt okozhat, főleg az érzékenyebb bőrűeknél, így egy éjszaka szükséges, hogy megnyugodjon. 

1. lépés - Radírozás
Azért ez az első lépés, mert ezt száraz bőrre kell felvinni még a kényeztető fürdő előtt. Radírnak keverjetek össze, egy-egy marék sót/cukrot, és csepegtessetek hozzá annyi citrom levét, amíg el nem éritek a nedves homok állagot. Majd ezt követően dörzsöljétek végig vele az egész testeket, kivéve az arcotokat és mossátok le. Ez a radír szépen eltávolítja az elhalt hámsejteket, bőrötök pedig sima, puha és feszes lesz.

2. Lépés - Hajpakolás
Ezt a hajpakolást, a fürdő közben szoktam feltenni, hiszen a forró fürdő melege segíti az értékes anyagok bejutását a hajba. Keverjetek össze egy tojás sárgáját mehet hozzá, egy evőkanál joghurt, egy kis kanál méz, egy kis kanál olívaolaj, és egy löttyintésnyi ricinusolaj. Ez az adag rövid-félhosszú hajra elég, így hajhossztól függően növeljétek az arányokat. Masszírozzátok bele a hajba, akinek van otthon hajfestő ecsete az használja azt.  Majd tekerjétek körbe a fejetek folpackkal és jöhet rá egy nem féltett vastag sapka. 20-30 perc után jól, ha kell kétszer mossátok ki belőle a pakolást. Arckezelést követően pedig szárítsuk meg a hajunkat.

3.lépés - Kényeztető fürdő
Az ókor óta tudjuk, hogy Kleopátra híres szamár tejes fürdője csodákat tesz a bőrrel. Így az én fürdőm alapja is tej, no nem szamár, hanem zsíros tehén tej. Nagyjából 1-2 liter tejet melegítsetek fel, majd adjatok hozzá egy jó nagy kanál mézet, ízlés szerint csepegtethettek hozzá illóolajat. A levendula, az ilang-ilang vagy az én személyes kedvencem a szantálfa szépítő hatással bír. Ezt a keveréket pedig adjátok hozzá egy kád, forró vízhez. Relaxáljatok így, kb. 20 percet, ez alatt betehettek zenét vagy élvezhetitek a csendet is.


4. Lépés - Pedikűr - Manikűr
A forró fürdő hatására bőröd felpuhul, így ilyenkor szoktam meg ejteni a sarok reszelést és a körömágybőr visszatolását is. Sarok reszelésnél figyeljetek oda, hogy mindig csak egy irányba húzzátok a reszelőt, különben  érdes lesz a végeredmény. A  körömágyat pedig érdemes narancs vagy rózsafa pálcával visszatolni.

5. Lépés - Hidratálás
A kádból kilépve egyből szoktam hidratálni a testem. Jó tanács ilyenkor, hogy ne töröljétek magatokat szárazra, helyette inkább még a nedves bőrbe masszírozzatok bele testápolót, olajat vagy az én kedvencemet az Eszter féle  rózsás testvajat. Ezzel a módszerrel a bőrötök sokkal hidratáltabb lesz, mintha csak szárazon dolgoznánk bele a kencéket. Lábunkra húzzunk vastag zoknit, kezünket pedig az arckezelés után ismét hidratáljuk és arra is mehet egy vastag kesztyű.

6. Lépés - Arc kezelés
Testünk, feszes hidratált, ideje, hogy az arcbőrünket is kényeztessük. Tisztítsuk meg az arcunkat, az arctisztítónkkal, majd egy vatta korongra nyomjuk néhány csepp citromot és szórjuk meg sóval (érzékenyebbek barna cukorral), ennek segítségével meg jól dörzsöljük át arcunkat. A citrom segít eltüntetni a szennyeződéseket, a káros anyagok a bőrünkről, frissít tonizál kell ennél több? A só pedig szintén fertőtlenít és eltávolítja az elhalt hámsejteket.

Ezt követően feltehetünk egy pakolást. Nekem személyes kedvenceim az Eszter féle pakolás alapok, amiket szinte bármivel össze lehet keverni, bőrünket pedig csodásan ragyogóvá varázsolja. De íme néhány házilag elkészíthető verzió is:
  • Zsírős bőrre: kis darabka élesztő, tojás sárgája és pár csepp citrom Száradást követően bő vízzel le kell mosni.
  • Száraz bőrre: fél összenyomott banán és tejszín pépes keveréke. Fél óra után bő vízzel le kell mosni.
  • Vízhiányos bőrre: 1-2 teáskanál tejfölbe pár csepp narancslé. A ható idő alatt célszerű többször úja kenni, mert a bőrünk beissza. 10-15 perc bő vízzel le kell mosni.
  • Normál/ Érettebb bőre - Főzzetek le egy jó erős zöld teát, nagyon fontos, hogy sose lobogva forró vízzel öntsétek le, hanem várjátok meg míg már nem gőzölög a víz és utána. Így meg őrizhetjük az ásványi anyagokat, csersavakat. Ezt a főzetet keverjétek össze pár kis kanál joghurttal és mézzel. 20 perc után mossátok le bő vízzel.
Az arcpakolást követően, jöhet az arcbőr hidratálása is, kenjétek be arcotokat a szokásos hidratáló krémmel.

7. Lépés - Pedikűr-Manikűr folytatása
Kéz és lábkörmeinket egyaránt reszeljük formára, és polírozzuk meg őket, majd jöhet a festegetés. Mindig használjuk alap lakkot, hogy a körmeink ne színeződjenek el és tartósabb is legyen a végeredmény. Idén szilveszterre nekem a kedvenc köröm festésem a Bikira lányok alkotása :)

8. Lépés - Szempilla ápolása, Alvás
Végső lépésként már csak a szempilláink vannak hátra, hiszen a másnapi sminkünk koronája lesz. Akik rendszeresen olvasnak sminkes/bjúti témájú blogokat nekik nem kell bemutatnom a ricinusolaj jótékony hatásait. Egy régi kiszanált szempillaspirált mártsatok bele a ricinusolajba és vigyétek fel az egész szempillátokra. Hagyjátok rajta egész éjszaka, másnap pedig egy nedves vatta koronggal töröljétek le.

Végezetül pedig, a legjobb szépség tanács, amit semmivel nem lehet helyettesíteni az az alvás. Egy jó alvás csodákra képes, kisimítja a ráncokat és mosolyt csal másnap az arcunkra :))


A programom ezzel véget is ért, remélem minél többen megfogjátok csinálni, és másnap csak úgy tündökölni fogtok a szilveszteri partiba :)






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops