OOTD - II. Maxi ruha

Most már második éve nagy divat a maxi ruha, amit én nagyon imádok. Igazából minden nőies egybe ruhát szeretek mert csak felkapod és tetőtől talpig felöltöztél, nem mellesleg nagyon nőies is. Ebben a ruhában pedig a mellrész megoldás tetszett nagyon, mert optikailag megnyújtsa a felső testem, kiemeli a derekam és nagyobb ciciket csinál :):)Azt tudnám tanácsolni, aki ilyen ruha vásárlását tervezi, hogy nagyon figyeljen oda a szabásvonalakra.
  • Aki alacsony az válasszon egy színű ruhát de semmiféle képen ne pánt nélkülit mert az elvág optikailag. A nyakba kötős felső részt nyújtva az alakot, ezt kell inkább észben tartani.
  • Akinek homokóra alkata van, tehát a csípő váll szélesség megegyezik az vállaszon derékban szabott ruhát, hogy kiemelje a szép nőies idomokat.
  • Akinek körte alkata van mint nekem, a csípős szélesebb mint a derék, akkor egy ilyen ruhával, ami szabadon hagyja vállakat, kitudjuk egyensúlyozni az arányokat.
  • Aki magas az nyugodtan választhat nagy mintás, nagy keresztbe csíkos darabokat.
  • Akinek alma alkata van, a derék és a csípő egy széles a cici pedig nagy, ne válasszon empire szabásvonalú (mell alatt elvágott lefelé bővülő) ruhát, mert attól csak még kerekebb lesz.
  • Aki pedig fiús alkatú, de szeretne egy kicsit nőiesebb lenni, válasszon pánt nélküli derékban szabott nőies darabokat.
  • Aki kicsit molettebb soha ne válasszon dzsörzsé vagy fényes selyem anyagot mert az csak rá tapad és kiemeli azt amit nem szeretnék. Inkább egy könnyű lágy esésű anyagot válasszon ami szépen követi a test vonalát.
  • Még néhány szó a kiegészítőkről, szerintem nappalra egy lapos saruval és finom kiegészítőkkel jó párosítani, estére pedig egy szép magassarkúval vagy platformmal és nagyobb kiegészítőkkel lehet feldobni a ruhát.
Ti szeretitek az ilyen maxi ruhákat?
Aki még esetleg nem jelentkezett a nyereményjátékra az itt megteheti :).

3 megjegyzés:

  1. Névtelen írta...:

    Szia:)! Boltokat esetleg tudnál mondani, ahol vannak jó darabok és viszonylag sok választék?! Köszi szépen!

  1. Bunny írta...:

    Szerintem nézz be a H&M-be és a Mangoba, itt szerintem azért nagy választék lesz. De ha esetleg nem találnál, a nagyobb márkák között is vannak akik még árulnak ilyet biztos :) Mindenképp írd meg h sikerrel jártál e :)

  1. Névtelen írta...:

    Köszi a választ. :)

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops