BacktoSchool smink nem csak szemüvegeseknek

Ezt a sminket Adri kérte tőle, mert nem tudta hogyan is sminkelje magát a vastag keretes szemüvegéhez. Én pedig úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal, hiszen lassan már minden iskolába becsöngetnek. Ha suliba készülök szeretem előnyben részesíteni a naturális színeket és inkább egy "szépítő" sminket készíteni.

Aki nem szemüveges annak is érdekes lehet ez a cikk, mert a Sleek Storm palettájával készítettem el, aki pedig szemüveges az alábbi pontokat tartsa be a sminkelés során:

  • Mindig használjatok korrektort, mert a szemüveg még nagyobb sötét karikákat csinál!
  • A hangsúlyt helyezzétek az alsó szempillasorra, használjatok oda sötétebb színt, és spirálozzatok bőven!
  • A szemöldököt lágyabb színnel kontúrozzátok ha vastag, meghatározó keretű a szemüvegetek.
  • Maga a smink sose haladja meg a keretet, nagy segítség lehet ha körbe rajzoljátok egy fehér ceruzával.
  • Akinek nagyon hosszú a szempillája, használjon pilla göndörítőt mert így elkerüli azt, hogy hozzá érjenek a lencséhez.
  • A pirosítót mindig a szemüveg felvétele után tegyétek fel és lágyabban, ha vastag keretes.
  • Azokon a területeket ahol érintkezik velünk a szemüveg, használjatok kevesebb alapozót, és fixáljátok púderrel.
  • Aki pedig szemüveg nélkül nem lát, használjon a kerettel harmonizáló rúzst.





 Nem készítettem külön lépésről-lépésre sminket, mert tényleg nagyon egyszerű:
  1. Használjatok szemhéj alapozót, hogy ne gyűrödjön be a smink és hosszantartó legyen
  2. Vigyetek fel a mozgó szemhéjra egy beige bőr színt
  3. A szem külső részébe satírozzatok egy csoki barna árnyalatot.
  4. A szemöldök alá vigyetek fel egy pezsgőszínt
  5. Kontúrozzátok a felső pillasort nagyon lágyan&elsatírozva egy fekete szemhéjpúderrel
  6. Az alsó pillasort emeljétek ki sötét barna matt színnel és húzzátok ki a belső vízvonalat fekete zselés tussal
  7. Használjatok pillagöndörítőt, spirálozzatok alul és felül, nagyobb hangsúlyt helyezve az alsó pilla sorra.
  8. Korrektorozzatok majd jöhet az alapozó.
  9. Kontúrozzátok a szemöldökötek
  10. Vegyétek fel a szemüveget majd használjatok pirosítót és szájfényt!

Amiket használtam:

Arc:
  • Maxfactor Experience alapozó - 50
  • Coastal Scents Eclipse korrektor paletta
  • Manhattan Mineral Loose Powder -02
  • MAC Minerize blush - feeling flush


    Szem:
    • MAC Paint Pot - Painterly
    • Sleek I divine - Storm
    • Essence zselés tus
    • Catrice szemöldök szett
    • MAC haute&naughty szempillaspirál

    Száj:
    • Maybelline color sensational szájfény - coffe kiss

    7 megjegyzés:

    1. Makeupcakes írta...:

      Tok jok a kepek!:)

    1. De jól áll a szemcsi! :O

    1. Bernu írta...:

      Ez nagyon jó kis bejegyzés lett, nagyon tetszik a smink, jó tippeket adtál. És tényleg, milyen jól áll Neked a szemüveg :)

    1. Bikira írta...:

      Tök jól áll a szemüveg.:):)
      (Andi)

    1. Névtelen írta...:

      Köszi, hogy megcsináltad, fogom hasznosítani. Tényleg jól áll a szemcsi :)!

    1. Suzy írta...:

      De cuki vagy szemüvegben! :D

    1. - írta...:

      nekem is van szemüvegem, mondjuk nem vastag keretes, de hasznos volt így is! :) köszi a tippeket! :)

    Megjegyzés küldése

    Üzemeltető: Blogger.

    Sigma

    Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

    Blog Archive

    Mystat

     
    Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops