Kreatív Kedd

Végre eljött ennek is a napja, hogy két hét után lehulljon a lepel :) Na de miről is? Több bloggerinával karöltve, megalapítottam a Kreatív Kedd alkotó klubbot, ami egy kis bloggerina közösség lett. A lényeg hogy mindig lesz egy téma, amire alkotunk valami szépet :) Igazából ezt a magunk szórakoztatására csináljuk, de nagyon remélem/reméljük, hogy ti is annyi lelkesedéssel fogjátok fogadni, mint amennyivel mi készültünk rá :) A legizgalmasabb, hogy még mi se láthattuk eddig egymás alkotásait, ugyan akkor fogjuk őket megpillantani, mint ti :) Most már nagyon kíváncsi vagyok ki miket alkotott és mennyire máshogy értelmezte ugyan azt a témát.

Első témának Alíz csodaországbant választottuk, lehetett a mostani Tim Burtonos filmből és a meséből is egyaránt inspirálódni. Rám leginkább a film volt nagy hatással, mert a mesétől eltérően ebben van egy groteszk humor, ami nagyon bejön :) Eleinte két sminket terveztem, amiből végül, csak egy valósult meg, de ígérem a héten bepótolom így lesz folytatása a Jessica Rabbit sminknek :)

Akkor nézzük is mit alkottam :) Ahogy már írtam, a mostani filmből inspirálódtam mert tényleg lenyűgöző látvány világot alkottak. A legemlékezetesebb karakter Cheshire cat (vigyori macska?) volt, a gyönyörű türkiz-antracit szürke bundájával no meg a villogó zöld szemével. Ezekből a színekből alkottam egy lágy cut crease sminket füstös hatással hiszen a cicus is mindig eltűnik :) Ha szeretnétek, akkor csinálhatok belőle egy step by step-t is. Ezt a sminket leginkább buliba tudnám elképzelni, de bevállalósabbak nappalra is feltehetik, mert nagyon szépen kiemeli a szemet.


Vigyori cica VS Garfield :)

Ő is rajta akart lenni a képen

Remélem tetszett nektek az első Kreatív Kedd, és ha érdekel titeket hogy mit alkotott a többi Bloggerina, itt megnézhetitek:
Ui.: Végre megtanultam használni a nők legjobb barátját a Photoshopot így most már minden képen ott díszeleg a blog neve, és újra gondolom a felső menüt is :)

12 megjegyzés:

  1. morphine írta...:

    Hát elég idegesítő h akiket olvasni akarok mind ugyanarról írnak,de a smink nagyon szép lett, a kezdeményezés sem rossz:)

  1. Lolly írta...:

    imádom ezeket a színeket, és tök jó, hogy te egy hordható sminket csináltál, bár én mondjuk az enyémmel elmentem a tescóba :D

  1. makeupcakes írta...:

    Nagyon tetszik a szín!:)

  1. Nekem is nagyon tetszik a szín :)

  1. SophiEl írta...:

    Kis egyszerű, de tetszik. :)

  1. Nina írta...:

    Csinálj belőle egy step by step-t! Szeretem ezeket a színeket én is szívesen elkészíteném! :)

  1. Kriszti írta...:

    Jó lett a sminked, nem kell mindig elborulni :)

  1. Eme írta...:

    Nagyon jó ez is!
    Azért az kár hogy a Kalapos úr sminkjét senki se készítette el =/ De így is fantasztikus mind!
    És nagyon jó az ötlet! =) A szuper sminkig eltaláltam =))))

  1. Bikira írta...:

    Nagyon szép lett. Baromi jól állnak ezek a színek. Garfield.:D
    Jó volt az ötleted, tetszik ez a sorozatotok.:)
    (Andi)

  1. Sophie írta...:

    Szerintem nem baj, hogy hordhatót csináltál! Nekem nagyon tetszik :)

  1. Névtelen írta...:

    Te ez a színésznő vagy? http://www.storyonline.hu/data/cikk/2/16119/1.jpg

  1. Bunny írta...:

    Névtelen: Nem én vagyok, de azért köszi :) Nem terveztem színésznői babérokra tőrni :)

Megjegyzés küldése

Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops