Photoshop retusálás alapjai kezdőknek

Ebben a mai bejegyzésben, a nagy melegre való tekintettel, nem tudlak titeket elkápráztatni sminkkel, bár már azt tegnap el lőttem :D, így úgy gondoltam egy olyan témáról írok ami, engem mostanában nagyon érdekel. Ez nem más mint a Photoshop program, a playboy cicák megalkotója, azon belül is a retusálás.

Ezzel a cikkel nem az a célom, hogy a program használata nélkül nincsenek szép emberek és a tökéletesség jó, hanem arra gondoltam, hogy legtöbbünk nem engedhet meg magának egy több százezres tükör reflexes gépet vagy csak egyszerűen nem értünk a fényképezéshez. Ennek a programnak a használatával pedig korrigálhatunk a nem olyan jó minőségű képeken is, visszaadva jobban a valóságot.
A program használatánál a legfontosabb hogy mindig tartsunk mértéket, ne szaladjon el velünk a ló! Nem kell mindig tökéletesre retusálnunk a bőrünket, vagy el tüntetni szépséghibáinkat. De úgy érzem eddig én is betartottam, bár már hiányolták a szeplőim, de ígérem visszatérnek :)Fontos még megjegyeznem, hogy én is még ismerkedem ezzel a programmal, nem tanultam komolyabban sehol, azokat sajátítottam el ami számomra a sminkes képet retusáláshoz szükségesek.


Elsőként láthatjátok magát a programnak a felületét, ezen fogunk mindig dolgozni. A program bal oldalán található egy eszköz sor ezzel tudjátok őket gyorsan elérni, a jobb oldalán pedig egy információs sáv, ami fontos lesz nekünk majd a bőrkorrekciók során. Legfelül pedig egy szokásos menüsort láthattok, középen pedig a munka felület.  Magát a képet a fájl (file)->nyitás(open) gombbal tudjátok behozni, vagy csak egyszerűen bele húzzátok és ő érzékeli.

Köszönjetek neki szépen gyerekek :)
Fények korrigálása: 

Ezzel az eszközzel könnyen kitudjuk korrigálni a fények által okozott hibákat továbbá beállíthatjuk a bőr optimális fényét is. Nem kell mást tennünk, mint a kép behozása után, nyomunk egy ctrl+m billentyű kombinációt, amivel előjön a mi kis fény görbénk. Ebben a koordináta rendszerben lévő egyenessel fogunk dolgozni. Az egyenes jobb felső sarka jelenti a legvilágosabb, a bal alsó pedig a legsötétebb "fényeket", középső része pedig a középfényeket. Tehát ha  a sarkokat húzod jobbra-balra, akkor világosíthatsz vagy sötétíthetsz rajta, ha pedig fel-le akkor tompíthatsz rajtuk.


Ha ránagyítotok a képre, látjátok a képernyő jobb felső sarkában, hogy vannak betűk: C,Y,M stb. Ezek fontos mérő számok lesznek a számunkra, mert ha a kurzorral rámegyünk a képre, vadul elkezdenek ott számok lenni, százalékban. Addig kell játszanunk a fény görbénkkel, ameddig a C értéke 5% körül, az Y és az M különbsége pedig 10-15%. Ezekkel az értékekkel lesz a bőrünk a legszebb.

Szelektív színkorrekció:
Ezzel az eszközzel, beállíthatjuk a bőrünk és persze a kép optimális színét. Ehhez rákattintunk a kép (image)->korrekció (adjusment)->szelektív szín (selective color), amivel ismét kapunk egy párbeszéd ablakot.

Ebben az ablakban  a Magentához beírunk -4-t, a Yellowhoz pedig 20-t. Majd a colors-t legörgetve kiválasztjuk a sárgát ahol pedig a Magentához 5-t a Yellowhoz -10-t adunk. Majd ismét legörgetjük a colorst kiválasztjuk a feketétt és ezen belül a blackhez adunk 1-2%-t. Ezekkel a beállításokkal érjük el az optimális színt.

Healing brush:

Ezzel az ecsettel eltudunk tüntetni apróbb bőr hibákat, pattanásokat, ereket stb. A leggyorsabban a J gomb megnyomásával érhetjük el. Méretét is lehet állítani felül a csuszkával. Ennek a működését legjobban a másol&beilleszt folyamattal tudnám jellemezni, mert nem csinálunk mást, mint odamegyünk a kurzorral egy olyan bőrfelületre ami szép, nyomunk egy ALT gombot, majd rákattintunk a bőrhibánkra és el is tűnt. Rá másoltuk a szép részt a csúnyára :)

Clone Stamping tool

Ezzel az ecsettel a karikákat tudjuk hatásosan eltüntetni. Megnyomjuk az S gombot ezzel előhozzuk és ugyan azt a módszert alkalmazva mint a healing brushnál eltüntetjük a fekete táskáinkat. 

Unsharpen mask

Ezt arra tudjuk használni, hogy kiélesítsük a fényképet. Szűrő (filter) -> Élesítés (Sharpen) ->Életlenítő maszk (unsharpen mask). Felugrik egy kis párbeszéd ablakunk amiben az amountot 200-ra a pixelt pedig 1re állítjuk és leokézzuk.

 
Itt egy összefoglaló videó, a bőr retusálásról, sokat lehet belőle tanulni:


Liquify:

Rendes magyar nevén cseppfolyósító, de ez elég fura név szerintem :D Ezt az eszközt használjuk a köznapi nyelven vett photoshoppolásra. Ezzel tudunk csinos derekat, nagy cicit, vékony nyakat csinálni :)Éppen ezért én csak egyszerűen alakformálónak hívom. 


Végül pedig megmutatok magamon egy előtte utána képeket, hogy lássátok nem retusálom magam Pamela Andersonra :D

Előtte

Utána

Remélem hasznos volt számotokra ez a bejegyzés, és tudtok belőle, majd alkalmazni néhány dolgot. Ha bármi kérdésetek van, akkor nyugodtan tegyétek fel

14 megjegyzés:

  1. Vick írta...:

    Én is szeretem a PS-ot, és bár tudom, h "csalás", de mikor egy bnőm megkért, h vékonyítsak rajta egy fotón, szívesen megcsináltam. :)
    Meg tesómat "pattanástalanítottam" a szülinapi fotóin, mert szegénykének pont aznapra lett egy hatalmas a homloka közepén. S mivel fiú, nem engedett korrektorozást, mert az b*zis szerinte. :D

  1. Bunny írta...:

    Néha nekem is meglódul a kezem, ha meglátom mekkora tokám van :D Pedig csak a képen mert nyomin tartottam a fejem :)

  1. Vick írta...:

    :D Én is "tokátlanítottam" magam egyszer. :D Pedig nekem is csak egy idétlen fejtartás miatt volt, de mivel amúgy túl jó volt a kép, kár lett volna veszni hagyni... :P
    Pont tegnap olvastam, hogy már nem a gyémánt a nők legjobb barátja, hanem a PhotoShop. Van benne vmi... :))

  1. Bunny írta...:

    Ma már bárkiből lehet jó 30 napig :) Addig tart a fotóshop próbaváltozata :D De komolyan ha megnézted az utolsó cseppfolyósító videót, abból minden kiderül :D

  1. Bikira írta...:

    Hú tök jó, hogy ezt megírtad. Sose tudtam photoshoppolni.:D Na de majd most.:D
    (Andi)

  1. Lotti írta...:

    Jójóóó:) ki fogom próbálni, engem eddig mindig csak felidegesített a PS... ezért használom most ezt: picnik.com
    nyulammbulamka.blogspot.com

  1. Nicole írta...:

    Huuu ez a cikk nagyon tetszett!:D:D főleg az a rész ("Köszönjetek neki szépen gyerekek") :D

  1. Kole írta...:

    Áh, ez nagyon jó cikk. Köszönöm! Eddig nem nagyon próbálkoztam a programmal, de hátha így sikerülni fog.

  1. Vick írta...:

    Nekünk megvan a full progi, jó dolog az. :)
    Néztem a videót. Hát igen, hamar lehet bárkiből "csöcsmaca" darázsderékkal. :P
    Mondjuk magamon ilyet még nem csináltam, max én is fényekkel játszom, meg "korrektorozok" igény szerint. :)) De egy ismerősnél már láttam mell-nagyobbítást, elég vicces volt a 3 számmal nagyobb mellekkel. :D

  1. PankaJudit írta...:

    Szia!

    Megmondanád kérlek, hogy a tálcádon TotalCommander-ikon melletti lejátszóproginak mi a neve? Régebben azt használtam, de már elfelejtettem a nevét :S Köszi!

  1. Vick írta...:

    Igaz nem engem kérdeztél, de a Total Commander ikon mellett a Media Player van. :)

  1. hú ez nagyon jó kis cikk lett. :) én GIMP-et használok(mert azt tanultuk infó órán.:D), ami nagyon hasonlít a PS-ra, hasonló az elv. én is szoktam néha szerkeztgetni a képeken, mert nagyon gáz a fényképezőm és egyáltalán nem adja vissza a valóságot..

  1. Eme írta...:

    Azért vigyázni kell, hogy ki meddig retusálgatja magát. Pl se ráncot, se táskát, se semmi ilyet nem szabad teljesen leretusálni, max finomítani rajta, különben nem lesz már ő!!! A bátyámnak pl alapból olyan a szeme mintha táskás lenne, az esküvőjén a fotós jó fej akart lenni és teljesen leszedte, mikor megláttam a képeket eléggé ideges is lettem, mert az már úgy nem a bátyám, hanem egy gumifejű izé...
    Szóval tényleg nem szabad túlzásokba esni!
    (ez egy grafikus véleménye, azaz az enyém =) )

  1. Grafifruska írta...:

    Tetszik a Pin Up Girl sminked!! :))

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops