Glam Rock Baby Eredményhirdetés Update

El se hiszem megint eltelt 3 hét....úgy szalad az idő, szörnyű :) Vagy csak én veszem észre...?:D Öregszem :D Először is had mondjak köszönetet minden versenyzőnek, hogy vette a fáradtságot, alkotott és jelentkezett. Szám szerint 27-n voltatok, az elején azt hittem, hogy majd lesz körülbelül 5-10 jelentkező és ennyi :). De aztán, ahogy teltek a napok ti is egyre többen letettek, mindig nagy izgalommal, követtem/követtük versenyt, az újdonságokat. Aztán véget ért a játék :)  Úgy gondoltam, hogy az a legigazságosabb, ha felállítunk egy pontozási-szempont rendszert, 1-5-ig mindenki beírja a véleményét, és a matematika nyelvére lefordítva, hozzuk meg a döntést Bele se mertem gondolna, hogy 9 lány, hogy fog egyhangú döntés hozni :D De így megszületett az eredmény :) Nagy harc folyt az első helyért, mindössze 2 ponttal maradt le a második helyezett, most már elmondhatom, hogy nekem az övé volt az egyik nagy kedvencem :) Másodsorban szeretném megköszönni, még egyszer az L.A Colors-nak, hogy szponzorálták a játékot :) Nagyon örülnék neki, ha nem ez lett volna az utolsó, de ez persze nem csak rajtam múlik :). Először a közönség díjazott nevét hirdetném ki! 



Ő nem más mint, bár ez már nyílt titok volt :D:

Takács Kitti
375 Lájkkal

És akkor kérném szépen a dobpergést, csinadtratát, konfettit :D A nyertes nem más, mint :)

Hittner Viktória
Kérem szépen a nyerteseket, hogy minél hamarabb vegyék fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszélhessük a nyereményük részleteit :)

UPDATE:
Többen kértétek, hogy tegyem közzé a teljes listát, ennek igazából semmi akadálya nincs, de! Fogadjátok el, hogy ez egy szubjektív vélemény, amit mi 9-n hoztunk, vegyes társaság különböző véleménnyel. El szeretném kerülni, az olyan kérdéseket, hogy XY miért sokkal jobb mint Én? Akit érdekel az én személyes véleményem, minden hátsószándék és rosszindulat nélkül, annak nagyon szívesen elmondom de privátban. Remélem így, akkor tisztázódtak a feltételek :)


  1. Hittner Viktória 
  2. Anita Bartos 
  3. Fanni Flórián 
  4. Szilvia Ördög  
  5. Miléna Szajkó 
  6. Viki Azari-Vozár 
  7. Czellér Petra 
  8. Tünde Szabó 
  9. Borzák Orsolya 
  10. Nagy Renáta 
  11. Schubert Kitti Katalin 
  12. Bálint Ilma  
  13. Tímea Veprik 
  14. Beatrix Kovács 
  15. Zsanci Papp 
  16. Szél Zsuzsanna 
  17. Szilágyi Niki 
  18. Krisztina Juhász 
  19. Barbara Szabó 
  20. Julia's Style 
  21. Horvát Hajnalka 
  22. Nikolett Zátrok 
  23. Brigitta Török 
  24. Extee Stolmár  
  25. Kitti Takács 
  26. Kriszta Jakab 




5 megjegyzés:

  1. Petra világa írta...:

    Gratulálok Vikinek, szupi sminkje volt! :)

  1. Petra világa írta...:

    Tök jó lenne, ha láthatnánk egy listát, hogy mégis mennyire voltunk rosszak/jók ;)

  1. Sziporka írta...:

    Gratulálok Vikinek, egyetértek a szakmai zsűri döntésével :D

  1. mich írta...:

    Gratula, engem is érdekelne hogy ki maradt le 2 ponttal, és hogy hogy állunk :3

  1. Rami írta...:

    Ügyes vagy Vikiii:)

Megjegyzés küldése

Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops