10 nap 10 kép tag - 2. nap

A 2.nap témája a tavalyi énem. 1-1,5 év alatt  úgy érzem nagy változásokon mentem keresztül,  kerestem önmagam és helyemet a világban. Tudtam, hogy mire leérettségizem és szeptembertől új iskolába kezdek, már más emberként akarom csinálni. Furcsa dolog nektek így erről beszélni,  de azt hiszem ez is hozzá tartozik a bloggoláshoz. A középiskolai osztályomat nem igazán szerettem, voltak ugyan köztük jó, kevésbé jó emberek, de a legtöbbjük...jellemtelen. Ott nem igazán tudtam önmagam lenni, kicsit csendes voltam, szürke egérnek ugyan nem mondanám magam, de tudjátok mindig voltak "menőbb csajok". Ennyi idősen sok lány közéjük akart tartozni, köztünk én is, de rá kellett jönnöm, hogy olyanok, mint a kukacos almák. Kívülről szépek, de belülről....nem voltak a legkedvesebbet. A szemedbe lehet, belemosolyognak, de ha már egy kicsit elfordulsz ki beszélnek téged. Ebből akartam kitörni! Most már sok mindent másképp csinálnék, de hiszem, hogy minden hibám, kudarcom, sikerem tett azzá aki most vagyok. Céltudatos lettem aki, tudja mit akar és nem engedi, hogy többször kihasználják. Nagyon kedves barátokra leltem az új iskolámba, olyanok lettünk mint egy nagy család. A bloggolás pedig, ennek a folyamatnak a csúcspontja lett. Mert egy blog csak rólad szól, kitárulkozás a világ felé, hogy hahó én is itt vagyok! Lehet, hogy nem vagyok 90-60-90 szőke cicababa, de attól még létezem, és lehet jó amit csinálok,írok ide.De nélkületek KEDVES OLVASÓIM, nem lennék sehol,ha ti nem olvasnátok és szeretnétek, feleslegesen tenném ki magam a nagy világnak. De akkor nézzük is a változást képekben.   Ha egy nő változtatni akar az életén, akkor először a külsejével kezdi, így lettem fokozatosan a barnás-vöröses hosszúból, az a lány, akit  most mindennap láttok a számítógép képernyőjén :)
Ez a kép Bukarestben készült egy úniós pályázat miatt mentünk :) Itt még hosszú volt a hajam.
A tablóképem, itt már fél hosszú voltam, mert nem mertem teljesen levágni még :)
Itt meg már rövid a hajam. Ez pedig, hogy mikor és hol készült majd hamarosan megtudhatjátok :)

8 megjegyzés:

  1. Zsófi írta...:

    nagyon tetszik, amit leírtál. én szürke egér voltam a gimiben, aztán a végén és ötödéven kezdtem kimászni a ebből a szerepből, a kiteljesedés pedig már fősulin történt. most meg.. itt vagyok ééén:)

  1. samelike írta...:

    Nekem is nagyon tetszett, amit írtál!!! Én még most is sokszor szürke kis egérnek érzem magam annak ellenére, hogy már rég fel kellet volna nőnöm önmagamhoz is.
    A képek tényleg jól mutatják a változásod! A rövid haj sokkal jobban áll és látszik, hogy jobban is érzed magad.

  1. Galatea írta...:

    nekem is nagyon tetszik amit írtál
    és tényleg egy határozottabb személyiséggé tesz ez a rövid haj és sokkal jobban áll :)

  1. Névtelen írta...:

    Szerintem is sokkal jobb a rövid, kevés nő meri meglépni, pedig sokan meglepődnének... Az utolsó képet ha nem lövök nagyot, szerintem vki profi készítette...? :D Meli

  1. Bunny írta...:

    Köszi csajok tényleg :) Imádom a rövid hajam, sokkal egyedibbnek érzem magam vele mint a loboncommal. Meli igen egy profi fotós csinálta de ez még titok :P

  1. Kole írta...:

    Az utolsó képből sugárzik a kiegyensúlyozottság! Szerintem előnyödre változtál és jó, hogy ezt így leírtad.:)

  1. csoszi írta...:

    CSodaszép a rövid hajad, és csak így tovább, szeretünk:)

  1. Bunny írta...:

    Jaj most kicsit elérzékenyültem :) Nagyon köszi tényleg :) Úgy érzem mostanában, hogy tényleg "egyben" vagyok :)

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops