Dúsító spirálok tesztje

Mai bejegyzésben három spirál tesztjét fogjátok olvasni, akik a dúsító kategóriában indulnak. Azért ezeket választottam most mert, gondolom sokkotok szenved olyan problémával, hogy ugyan nem rövidek a pillái, de nagyon kis ritkák, gyérek. Nekik szeretnék egy kis segítséget nyújtani!

Ők állnak ma rajthoz - Loreal volumissime, Maxfactor false lash effect limitált piros és Essence Black mania
L'oreal Volumissime
Elsőként legyen akkor ez a spirál . Véletlenül akadtam rá, mikor is a DM-ben cirkáltunk Anyukámmal, új spirált akartunk venni. Valahogy a L'oreal pultja mindig kimarad ebből a körből,de Katie bejegyzése után adtam neki egy esélyt. És láss csodát, megtaláltam őt :) Először az ára tűnt fel, mert jóval olcsóbb, volt hasonló márkájú társainál, pontosan 2990 ft-t. 

A csomagolása, egyszerű, letisztult semmi flanc.  A gyártó ismét maradt a klasszikus arany-fekete szín kombinációnál, ami inkább lett elegáns, mint gagyi. A csomagolás formája is hagyományosnak mondható. Ahogy kitekerjük a kefét, láthatjuk, hogy a benne található lehúzó, jól végzi a munkáját, mert a kefén pont elegendő festék van. A kefe formája szintén a klasszikus vonalat követi, nem akar bevetni semmilyenen hangzatos újítást. A sörték sűrűek, rövidek, ami azt szolgálja, hogy nekünk minél dúsabb pillákat varázsoljon. A kefével könnyű dolgozni, még a belső szemzug aprócska pilláit és könnyen elérjük vele. 

A hatása pedig nagyon természetes, de azért látványos, a dúsítást meg pont annyira végezte el, mintha ilyen szempillákkal születtem volna :) Tartósságát tekintve, kiállta a próbát, nem kenődött el és nem lett fekete folt a szemem alatt. Legfőképpen nappali sminkekhez tudom elképzelni. Összességében az egyszerűségében rejlik a zsenialitása, erre mondják, hogy egyszerű de nagyszerű!

L'oreak volumissime keféje


Natúran
L'oreal Volumissime
Maxfctor False lash effect limitált piros
Erről a spirálról már nagyon sok jót halottam, de főleg Dorka videója győzött meg róla,hogy igen is ez jó! De a legjobb benne, hogy adnak ki limitált színűeket, ami igazából belülről semmiben nem különbözik a fekete társától, de az ára 500-Ft-al olcsóbb. Így a L'orealhoz hasonlóan 3000-t az ára. A csomagolása, ugye most piros, az írás rajta pedig arany-bronz, a formája pedig vaskos, pufi.  Ennél is jól működik a festéklehúzó szerkentyű, pont megfelelő mennyiségű festék kerül a kefére. A keféje eltér a megszokottól, mert nagyon dundi, rendkívül rövid, de annál több sörtével rendelkezik. 

Elsőre fura volt ezzel a kefével dolgozni, mert olyan ormótlannak tűnt, de aztán ha ráérzel az ízére, könnyen fog menni :) A pillákat nem csomósítja össze, szépen szét választja őket és még a rövid pillákat is elérjük vele. Talán ez több szín anyagot tartalmaz, mint a többi valahogy én ennél láttam a legfeketébbnek a pilláimat. Ez se kenődik el, nem hagy fekete foltot a szemünk alatt nap végére. A hatása pedig a beírt műszempillát hozzá, amellett, hogy dús pillákat kapok az enyémek hosszát is megnövelte. Party, esti sminkek mellé tudom elképzelni, mikor nem akarunk még plusza műpillákkal bajlódni. Összességében ez is egy jó spirál, beváltotta a hozzá fűzött reményeket,

Maxfactor false lasheffect keféje
Natúran
Maxfactor false lash effect - látványos szerintem :)

Essence Black mania
Ezt a spirált, pedig az Auchanba szereztem be, mert képzeljétek most már ott is van már Essence állvány. Az ára 799 ft-t volt, gondoltam ennyiért a hülyének is megéri, így jött velem ő is :) A csomagolása nekem nagyon tetszik, fiatalos és egyáltalán nem kelt szerintem túl gagyi hatást. Fekete alapon ezüst felirattal díszeleg a spirál neve. Ennél a festék lehúzó szerkentyű talán túl jól működik, többször kellett újra belemártanom mire végig értem a két szememen. Ami meglepő volt, hogy sokkal hosszabb, mint egy átlag spirál. A keféje klasszikus formájú, sűrű tömött közép-hosszú sörtékből áll. Ezzel volt a legnehezebb dolgoznom, lehet az én bénaságom az oka,de többször összefestékeztem magam vele. A pillákat jobban szét választhatta volna, de azért így se rossz.  Azt ígéri, hogy a feketénél is feketébbek lesznek a pilláim, a szénpigmentek segítségével. Ezzel azért nagyon vitatkoznék, mert a hatását tekintve először a "semmi extra" jutott eszembe. Igazából nem is csinált vele semmit, kicsit talán feketébbek lettek a pilláim, de dúsítás nem igazán sikerült. Tartósságánál is vannak kivetni valóim, picit elkenődött a nap folyamán. Nagyon natúr sminknél ajánlom,amikor igazából "nomakeup" hatás a cél.Összességégében 800-Ft-nál többet nem tud ez a spirál, de azért egy próbát megért.

Essence black mania keféje
Natúran
Essence black mania
Végezetül: Holt versenyben a Loreal és Maxfactor győzött mindegyiket újravásárolnám, az egyiket nappalra a másikat pedig éjszakára :) Az Essence spirálja ebben a párbajban alul maradt.

8 megjegyzés:

  1. Szerintem a Maxfactor a nyerő.

  1. Meli írta...:

    Én bevallom nem szeretek több ezer (értsd 2-3) forintot kiadni egy termékre, amit pár hónap után dobhatok ki. Mondjuk lehet azért, mert alapból hosszú, fekete pilláim vannak, nekem inkább egy jó göndörítő kellene, mert szinte tök egyenesen állnak előre :D Megtartottam egy Avonos göndörítő spirálnak a keféjét, azt nagyon szerettem, még az éppen aktuális után ezzel is át szoktam menni a pilláimon, némi tartás érdekében ;)
    Amúgy nem is láttam, hogy ebben a black mania-s részben van spirál is :)

  1. Bunny írta...:

    Meli én is csináltam ezt egy régi loreálos kefémmel :) Meg szemöldök kefének szoktam használni a már nem használt spirál keféket :)

  1. Meli írta...:

    Ugyanúgy mosom hetente, mint a többi ecsetemet, ciki-nem ciki, nekem az a kefe vált be :))

  1. Bunny írta...:

    Szerintem nem ciki, ha neked ez vált be akkor ennyi:) Láttam amúgy már sminkeseknél hogy eldobható spirál kefével dolgoznak inkább :)

  1. Viktória írta...:

    ez nem fair! :p Szerettem volna látni, hogy melyik jön be neked jobban, de úgy látom te sem tudsz választani. Nem könnyű... :)
    Én most egy Catrice spirált használok (Lashes to kill), nem rossz, csak a kupakja idegesít fel, mert szétjön.. :D

  1. Bunny írta...:

    Viktóri: Sajnos nem, lehetetlen :D Mert mindkettő nagyon jó csak másra használnám őket :) De talán icipicit a maxfactorhoz húz a szívem :)Azt hiszem azt plastic tinkerbellnél láttam, egyik videóba és neki is az lehetett a baja vele :)

  1. Puszedli írta...:

    Nekem nem tudom miért de a maxfactoros lepereg:(

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops