MAC sminkelésen jártam

Akik követnek Facebbok-on ők már tudják, hogy pénteken egy ingyenes MAC sminkelésen jártam. Iszonyatosan örültem neki, mert ezzel az új hajszínnel kicsit bajban voltam. Gondolom többetek volt már úgy, hogy egy drasztikus hajszín változtatás után, a jól megszokott színek, formák már nem úgy mutatnak, sőt akár borzalmasak is lehetnek, amik előtte nagyon jól álltak. Ezzel a problémával küzdöttem én is, erre kerestem a megoldást, ekkora jött az ingyenes sminkelés lehetősége. 

Nagyon kedves sminkes lányt kaptam, vagyis választottam Bettit :) Őt már azért régebb óta ismerem, ő sminkelt a MAC ME OVE-ren is. Kezdeném azzal, hogy fél órás sminkelést kaptam, amiből persze jóval több lett, az idő csak úgy repült :) Sajnos a csütörtöki Preview Party-n nem tudtam részt venni, de Betti volt olyan kedves és még sutyiba a pult alatt megmutogatta az újdonságokat, mert a kollekció csak jövőhéten startol hivatalosan. De térjünk is rá a lényegre a sminkre. Ahogy már írtam, azzal a céllal indultam neki, hogy megismerjem az új színeimet, amiből pedig egy egyszerű nappali (valakinek ez már bőven esti) smink készült. De azért, hogy legyen benne valami csavar, nem hétköznapi szemhéjpúderrel készült a sminkem, hanem a karácsonyi kollekció csomagocskáinak az egyik limitált duojával :) Ha lentebb görgettek, megtaláljátok a termékeket.

Megtudtam, hogy most nekem legjobban a koszos földszínek, aranyak, bronzok, meleg zöldek állnak a legjobban. Így amit megtanultam, és jó tanács lehet nektek is, ha ilyen erős, élénk színű hajatok van/lett, a sminketek inkább legyen neutrális, koszosabb színű. De jó volt még arra is ez a sminkelés, hogy bele szerelmesedjek még néhány MAC termékbe :) Azt hiszem lesz mit írni a Jézuskának :)  A kép sajnos késő délután készült, így a rúzsomat már lecsokiztam, és a gyönyörű füstös fekete zöld szemceruzát is lekönnyeztem.






Használt Termékek:

Arc:

MAC Mineralize Mineralize Foundation SPF 15 - Nagyon nagy kedvenc lett
MAC Select Moisturecover - Szem alatti karikákra nagyon jó
MAC Cremeblend Blush - Something Special ( Nagy szerelem, nagyon nagy, remélem a Jézuska is olvassa a blogom :))


Szem:
MAC Posh Paradise - Nubile
MAC Ice Parade Gold Iced Delights Bag - Woodsmoke&Baby, It's cold... ( Sajnos ezt csak csomagba lehet megkapni)
MAC Eye Khol - Tarnish
MAC Opulash
Száj:
MAC Cremesheen - Ravishing

UI.: Ahogy látjátok, már nem csak a hajam vörös hanem a szemöldököm is. Most már másodjára festem magamnak otthon szemöldök festékkel, szeretnétek róla egy bejegyzést, hogyan is zajlik?

8 megjegyzés:

  1. Kriszti írta...:

    Nagyon jó lett! És pont a Gold szettet néztem ki a limitált kollekcióból. :)

  1. Nagyon jól áll a szín, gyönyörű szemeid vannak :)

  1. Évi írta...:

    Szerintem is nagyon jól áll! :)

  1. Sophie írta...:

    Engem érdekelne a szemöldökfestés :)

  1. SophiEl írta...:

    Szép lett a sminked, tényleg jól áll.
    Engem is érdekelne a szemöldökfestés, hasonló színű a hajam, de nekem ez valahogy még nem jutott eszembe. :)

  1. - írta...:

    nagyon szép lett a smink! wáóó! :D én mostanában ilyen és hasonló színű sminkeket szoktam készíteni magamnak. :)

  1. Nóra írta...:

    juj de szuperül eltalálta,nagyon jól áll :)

  1. Lolly írta...:

    de szép lett :D

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Sigma

Nézd be ide, biztos találsz majd kedvedre való akciót!

Blog Archive

Mystat

 
Makeupmania © 2011 | Designed by Ibu Hamil, in collaboration with Uncharted 3 News, MW3 Clans and Black Ops